6600 Szentes, Sima Ferenc utca 44-58. Tel.: +3663/313-244

Dr. Bugyi István Emlékérem

Állva tapsolták meg az idei év Bugyi István emlékérmesét (hanganyag)

Az alábbi videóban bárki meghallgathatja Dr. Hayfron William főorvosbeszédét 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház tudományos tanácsa egyhangúan szavazta meg, hogy az idei évben Dr. Hayfron William főorvos kapja a Dr. Bugyi István emlékérmet. A professzor úr nevét viselő kórház tudományos tanácsa 1988-ban adományozta elsőként Dr. Zsoldos Ferencnek ezt az elismerő díjat. Dr. Hayfron William főorvos a harminckettedikként vehette át ezt az elismerést.

2019. február 28-án a Megyeháza dísztermében Dr. Kalmár Mihály főigazgató adta át a bronz plakettet, melyhez elsőként Dr. Pásztor Imre orvosigazgató, Dr. Papp Zoltán a Tudományos Tanács elnöke, Dr. Szilágyiné Kádár Irén ápolási igazgató gratulált.

Az alábbi videóban az ünnepség alatt készült képek mellett hallhatunk egy-egy aranyos sztorit az ünnepelt előadásában, akit Dr. Pásztor Imre orvosigazgató úgy konferált fel, hogy Ő tényleg a mi kórházunk színfoltja (természetesen derült a közönség!). 

Az alábbi gondolattal zárta beszédét az ünnepelt: „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép ha ember tud maradni!”

Dr. Hayfron William főorvos beszéde után állva tapsolt a közönség.

www.szentesimozaik.hu

Állva tapsolták meg az idei év Bugyi István emlékérmesét (hanganyag)

Állva tapsolták meg az idei év Bugyi István emlékérmesét (hanganyag)Az alábbi videóban bárki meghallgathatja Dr. Hayfron William főorvosbeszédét A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház tudományos tanácsa egyhangúan szavazta meg, hogy az idei évben Dr. Hayfron William főorvos kapja a Dr. Bugyi István emlékérmet. A professzor úr nevét viselő kórház tudományos tanácsa 1988-ban adományozta elsőként Dr. Zsoldos Ferencnek ezt az elismerő díjat. Dr. Hayfron William főorvos a harminckettedikként vehette át ezt az elismerést.2019. február 28-án a Megyeháza dísztermében Dr. Kalmár Mihály főigazgató adta át a bronz plakettet, melyhez elsőként Dr. Pásztor Imre orvosigazgató, Dr. Papp Zoltán a Tudományos Tanács elnöke, Dr. Szilágyiné Kádár Irén ápolási igazgató gratulált.Az alábbi videóban az ünnepség alatt készült képek mellett hallhatunk egy-egy aranyos sztorit az ünnepelt előadásában, akit Dr. Pásztor Imre orvosigazgató úgy konferált fel, hogy Ő tényleg a mi kórházunk színfoltja (természetesen derült a közönség!). Az alábbi gondolattal zárta beszédét az ünnepelt: „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép ha ember tud maradni!”Dr. Hayfron William főorvos beszéde után állva tapsolt a közönség.www.szentesimozaik.huHírek|29

Közzétette: Szentesi Mozaik – 2019. február 28., csütörtök